Cél vagy eszköz? Lovaskultúra oktatás az iskolában

 

Az elmúlt év nyarán úgy gondoltam, talán mégis szerencseszám a tizenhárom, mert olyan sok szó esett az iskolai lovaskultúra oktatásról, hogy reményt keltett bennem: talán a tizenharmadik tanévet már országos program részeként töltöm az iskolai lovasoktatásban.

Az elmúlt évtizedben afféle magányos farkasként, vagy csodabogárként építgettem a kapcsolatot a környező iskolákkal, megfertőzve gyermekeket, pedagógusokat a lovaskultúrával és rajta keresztül a mozgás, a természet, a nemzeti múltunk szeretetével.

Az általam fejlesztett pedagógiai program középpontjában az önkéntesség, a sikerélmény és a kapcsolat hármasát állítottam.

Szerencsém volt, mert nem kellett házalnom, az iskolákat mindig egy tanítvány, vagy szülő elköteleződése hozta a lovardába, nekem csak jól kellett végeznem a munkám és egyre bővült a kör. Persze nem volt elégséges a gyerekek érdeklődését felkelteni, hiszen az idejükkel az iskola rendelkezik, és a következő foglalkozás díját csak az elégedett szülőktől remélhettem. Az oktatási programom az osztályok, korcsoportok bővülésével fejlődött, finomodott, és szinte önmagától igazodott az önkéntesség, sikerélmény, kapcsolat hármasához és a gyerekek, az iskola, és a szülők által támasztott elvárásokhoz.

Soha nem volt bennem szorongás, meg tudok-e felelni egy 28 fős osztály minden tagjának, mert tudom, hogy nem nekem kell a gyerekek kegyeit keresnem, csupán elindítani, katalizálni kell egy folyamatot, melyet a szakirodalom lómediálta pszichoterápiának nevez. A program legnehezebb fázisa a lóhoz közelítés, lóra ültetés, azt követően elementáris vágy képződik a gyerekekben, hogy a lovaglás élményét újra átéljék. A ló hátán ülve fiziológiás módosult tudatállapotba kerülnek a tanítványok, melynek a legjellemzőbb tünete a csend. A „lovarda csendje” lassan fogalommá válik pedagógus körökben, látszólag érthetetlen módon eltűnnek a hiperaktív, kompenzáló gyerekek, fegyelmezésre egyáltalán nincs szükség. Még a speciális nevelési igényű csoportok esetében sem zavarják a foglalkozást, pedig ezekben a csoportokban minden gyerek „közösségbe nem engedhető” minősítéssel rendelkezik. A lovaglás közbeni módosult tudatállapottal összeegyeztethetetlen a beszéd és a szertelenség, ezért vannak csendben és fegyelmezettek a gyerekek. A tudatállapot módosuláshoz csupán lóra kell ülni és fiziológiásan kialakul szinte minden emberben, minden alkalommal, ha nem zavarják és biztonságban érzi magát.

A lovaglás közbeni módosult tudatállapot kellemes érzés, melynek újbóli átélésére vágynak a gyerekek, és ez a vágy, mint a legerősebb és majdnem minden gyerekben jelentkező motiváció, a lovaskultúra oktatás motorjának tekinthető. Erre vezethető vissza, hogy az osztályokban nincs lemorzsolódás, ezért nem lehetetlenül el az oktatás még akkor sem, ha minden gyerek és szülő számára nyilvánvaló a lovaglás nem kötelező volta, melyért még fizetni is kell. Kezdetben a lovardában mozgósít, később az iskolai munkában is motiváló erőként hat a lovaglás iránti vágy.

A lovaglás közben tapasztalt érzések, a gyerekek szemében kellemes lénnyé nemesítik a lovat, amely iránti vonzódás, és a ló esztétikus, tekintélyt sugárzó megjelenése hatással van rájuk, mediátorként rossz érzések nélkül szembesítheti hibáikkal, erényeikkel, őszinte reakcióival segíti a helyes, helytelen döntések szétválasztását, a mezsgyék, léptékek, mértékek, arányok kialakulását a gondolkodásukban, cselekvéseikben.

A ló mediátor szerepe különleges a csoportos foglalkozások alkalmával, mert anélkül, hogy zavarnák egymást, egyszerre többen kapnak megerősítést, vagy elutasítást, viselkedésük, cselekvésük visszajelzéseként, ezért rengeteg élmény éri a csoport tagjait, de a verbális működés hiánya miatt a kudarcot vallóknak sem kell a nyilvános megszégyenüléstől tartaniuk, így nem válnak kudarckerülőkké. A kiszámítható reakciók, a nagy számban megfigyelhető helyes minták aktivizálják az osztály tagjait, újból és újból át akarják élni a siker élményét, ezért önként ismétlik, tökéletesítik a feladat-végrehajtást, megtapasztalva a gyakorlás és a siker szoros kapcsolatát, ezáltal feladatorientálttá, monotóniatűrővé válnak.

Azok a gyerekek, akik szeretik a lovakat, biztosan megtanulnak lovagolni, és az érzelmi kötődés miatt figyelnek a lovakkal kapcsolatos információkra az iskolai oktatásban, a lakóhelyükön, a médiában.

A ló és a lovaglás szorosan kötődik a természethez, ezért a vele foglalkozók akaratlanul is közelebb kerülnek azokhoz az alapvetésekhez, összefüggésekhez, amelyek mentén alakul a bennünket körülvevő természet rendje. Pozitív érzelmi kötődés támogatja a lovas csoportok által szerzett tapasztalatokat, értelmezhetővé, élvezhetővé válik számukra a természet egy szelete, melyért felelősséget éreznek.

A ló szeretete, a lovaglás képessége kapocs a múlt és a jelen között, a gyerekek érzik, értik a lovas nemzet múltunkat, hagyományainkat, és tárgyilagosan, büszkén ápolják, őrzik azokat.

Az iskolai integrációnak köszönhetően nagyon sok gyerek megismerkedik a lovaskultúrával, megtanul lovagolni. Az egyéni motiváció, az érdemesség, sikeresség életre szóló elkötelezettséget eredményez, ezért a tanítványok jelentékeny hányada válik sportolóvá. A növekvő létszám miatt szélesedik a kiválasztódási piramis a teljesítménysportban, melynek az eredménye rövidtávon is érezhető hatású. Az elmúlt év nyarán egy tanítványom, a 19 éves Bihari Alexandra Galopp Európa bajnokságon ezüstérmet szerzett, 1936- óta (Platti József olimpiai bronzérem) nem volt magyar érmes lovas világversenyen. Tanítványaim közül több, mint ötvenen képezték tovább magukat a lovas szakmákban, szárnyaikat próbálgatva önálló műhelyeket, iskolákat alapítottak.

A lovaskultúra oktatásban résztvett gyerekek nagy többsége „csupán” érzéseket, az életminőségének javulását, jobb életkilátásokat kapott a programtól, közvetlenül csak hobbilovasként, értő közönségként, együttérző természetszerető emberként kapcsolódik a lovaskultúrához. Az ő számukra önismeretet, személyreszabott képességfejlesztést, élményeket, színes-, elviselhetőbb oktatást, összeforrottabb osztályközösséget, élethosszig tartó természetközeli mozgás-, és minőségi élet lehetőségét kínálja a lovaskultúra oktatás.

A lovaskultúra oktatás során némi katalizálást követően csoportosan, de személyes motivációkon alapuló művelődés folyik, melynek része a mozgásművelődés is. A lovasoktatás a legklasszikusabb, élményeken és fizikai aktivitáson nyugvó oktatási- nevelési folyamat, amely illeszkedik a korcsoporti adottságokhoz, a társadalmi elvárásokhoz és a hagyományainkhoz. Visszavezet a természethez, fenntartja a cselekvés igényét, és ráirányítja a figyelmet arra, hogy a cselekedeteinknek következménye van, és az visszahat ránk. Az oktatás érzelmi alapú, és úgy rakódnak rá racionális elemek, hogy az érzelmi kötődés egyre pozitívabb töltést kap, a kellemes érzések élményekkel párosulnak, ezért tartható fenn az önkéntesség a foglalkozások során.

A történet nem mai keltezésű, csak az iskolai környezet, amelybe integráljuk a lovaskultúra oktatást, és a korosztályi sajátosságokhoz igazított nagycsoportos oktatás módszertana új. A lovaglás emberre gyakorolt jótékony hatása régóta ismert, a hátterét néhány éve ismerjük Suhai Hodász Gábor pszichológus kutatásai nyomán.

 

A lovaskultúra oktatásban résztvevő osztályokban tapasztalt közvetlen hatások:

 

·        a csoport fegyelmezhetőbbé, fegyelmezettebbé válik

·        erősödik a csapatszellem, az összetartozás érzése a gyerekekben

·        a gyerekek érzelmileg kötődnek a lóhoz, érdekessé-, élvezhetővé válik számukra a természet

·        a ló tartó-, hordozó funkciója lovaglás közben kisgyermekkorukra emlékeztető kellemes érzéseket ébreszt bennük, mely megnyugtatja a gyerekeket

·        az ingergazdag környezet még a hiperaktív gyerekek inger és mozgásigényét is kielégíti

·        a gyengébb képességű, vagy akadályozott gyerekek is sikerélményhez jutnak a lovaglásoktatásban

·        az osztály minden tagja tapasztalatot szerezhet egy fegyelmezettséget követelő, de élményekben gazdag kellemes érzéseket keltő oktatásról, mely megismétlődésére vágynak

·         a gyerekek a közös érdek miatt (lovaglás) osztály szinten motiválhatóvá válnak

·         az osztályban kevesebb az alulmotivált, renitens gyerek, ezért kevésbé akadozik az oktatás

·         a lovaglás közben szerzett sikerélmények miatt csökken a kudarckerülő gyerekek száma, kevesebb a lemaradó, könnyebb a felzárkóztatásuk

·         a lovardában szerzett élmények kommunikációra serkentik a gyerekeket az iskolában, a családban, mely számtalan lehetőséget kínál az oktatás területén

·         legalább azokon a napokon szeretnek iskolába járni, amikor lovagolni tanulnak

 

A mindennapos testnevelés értékes elemévé válik a lovaskultúra oktatás, különleges motiváló erőként „mozgósít” az iskolákban. Történelmi lehetőség, hogy e két program együtt széles körben meghonosodjon a közoktatásban. Reméltem, de sajnos nem vált nevezetes évszámmá a 2013-as év. Talán majd 2014-ben némi állami szerepvállalás mellett elkezdődik az intézményesült lovaskultúra oktatás, rajtunk biztosan nem fog múlni.

 

Nyíregyháza, 2013. november 25.

 

 

Pócsik Gábor